A színfalak mögött

A Barcelona történelmi sorfala a Bernabéuban

Mindenki tudja, hogy a Madrid-Barça párharcok egy extra töltettel rendelkeznek, amely túlmutat a labdarúgáson. A kiélezett rivalizálás, amely fõleg az utóbbi idõben lett hangsúlyos (régen még az Atlético volt a Real nagy ellenfele), gyakran okoz feszültséget a klubok között, ami a pályán is megmutatkozik. Minden apró mozzanatnak jelentõsége van a derbiken, amit aztán felnagyítanak és eltúloznak. Minden médium foglalkozik a Clásicókkal, és az emberek órákon át képesek ezekkel a meccsekkel foglalkozni, ami egy fél Spanyolországot megbénít.

Ezért is volt olyan nagy a felhajtás, amikor 2008. május 7-én a friss bajnok Real Madrid otthonában kellett pályára lépnie a Barcelonának, és a szokások szerint sorfalat állnia a játékoskijárónál. Már hetekkel korábban azon spekuláltak az újságok, hogy vajon sikerül-e erre a meccsre (három fordulóval a vége elõtt) annyi elõnyre szert tenni, hogy matematikailag is be legyen biztosítva a madridiak elsõsége. Végül pont az Osasuna otthonában, az utolsó percekben fordítva lett bajnok a Real, így Rijkaardéknak a következõ fordulóban nem maradt más hátra, mint jó arcot vágni ehhez a dologhoz.

A Clásicót megelõzõ hét másról sem szólt, csak a sorfalról. Olyanok is voltak, akik szerint a Barçának nem kellene folytatni a hagyományt, és átélni ezt a „kínfájdalmat”. Olyan ötleteket is lehetett hallani, miszerint egy fehér pólóban kellene pályára lépnie a gránátvörös-kékeknek, amelyen a frissen lesérült Militónak fejeznék ki a támogatásukat. Ezt természetesen abból az alig titkolt megfontolásból, hogy így akadályozzák meg a „nagy fotó” létrejöttét, amelyre minden médium fel volt készülve (a Marca már elõre bejelentette, hogy a másnapi számukhoz a sorfalról készült poszter-melléklet is társul).

Egészen az utolsó percekig homály fedte a sorfalazás mikéntjét. Végül az akkori Barça-elnök, Joan Laporta volt az, aki elébe ment bármiféle bojkottnak. A katalánok elsõ embere a meccs elõtt lement az öltözõbe és a következõt mondta a játékosoknak: „Legyen meg bennetek az a méltóság, ami hiányzott belõletek a bajnokságban. Álljatok sorfalat, ahogy azt ilyenkor kell.” Így is történt: a Barcelona-játékosok végül a szokásos felszerelésükben lépték pályára és rögtön ezután kétoldalt sorfalat álltak a bajnoknak, így téve tanúbizonyságot arról, hogy a rivalizálás nem írja felül a sportszerûséget. Az esetrõl készült videót itt lehet megnézni.

Egy másik sorfal a Camp Nouban

Míg az elõzõ esetre valószínûleg valamennyi olvasó emlékszik, azt már kevesebben tudják, hogy a 80-as évek végén is sorfalat kellett állniuk a katalánoknak. Egészen pontosan 1988. április 30-án került sor az eseményre, de ezúttal nem a Bernabéuban, hanem a Barcelona stadionján, a Camp Nouban. Akkor a legtöbb tekintet arra a Bernd Schusterre szegezõdött, aki akkor még a Barça játékosa volt, de már tudvalévõ volt, hogy a következõ idényt a madridiaknál folytatja. Õ is ott állt annak a sorfalnak az egyik szélén, amelyik udvariasan megtapsolta Butragueñóékat.

Érdekesség, hogy 20 évvel késõbb újra részese lett egy ilyen élménynek, pont az elõbb említett alkalomkor, mint a madridiak aktuális edzõje. Õ már nem játszott a Real Madridban, amikor 1991-ben a fehéreknek kellett elõször (és a mai napig utoljára) sorfalat állnia a nagy riválisnak. Akkor a Cruyff-féle „Dream Team”-nek járt a tisztelet.
 

Raúl, a torreádor

Az idõk folyamán sok játékos vált ismertté valamilyen rá jellemzõ ünneplése miatt. Gondoljunk Bebetóra, Hugo Sánchezre vagy Ballotellire, és persze Raúlra… Itt most nem a gyûrû-csókos gólörömrõl van szó – amit szintén õ hozott divatba – hanem arról a rituáléról, amit valamilyen cím meghódítása esetén mutatott be. Ha a Madrid valamilyen címet nyert, a kamerák már keresték Raúlt, aki a bikaviadalok esetén használatos köpennyel (spanyolul „capote”) az ilyenkor szokásos mozdulatsorokat mutatta be.

Az elsõ alkalom, hogy a madridiak 7-ese ilyen módon ünnepelt, az pont a 7. BL-gyõzelem alkalmából történt, az Amsterdam Arénában. A Real sok év után törte meg a BEK/BL-átkot, és 32 év után hódította el a rangos címet (a sorozat elsõ részében az ezzel a döntõvel kapcsolatos anekdotákról írtunk). Raúl, aki nagy bikaviadal-rajongó, a nagy öröm közepette egy köpennyel a kezében mutatott be pár mozdulatsort. A fotósok és a közönség természetesen megõrültek ezekért a pillanatokért, és hangosan kiabálták az „ollé, ollé” rigmusokat. Az amszterdami döntõt követõen már egyértelmû volt, hogy ez a fajta ünneplés onnantól hagyománnyá válik. Raúl után, most Ramos (egy másik bikaviadal-rajongó) az, aki így ünnepel egy-egy címet követõen.

Köszönjük az idei évi figyelmet, jövõre is folytatjuk a sorozatot!

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész
• Ötödik rész
• Hatodik rész
• Hetedik rész
• Nyolcadik rész
• Kilencedik rész
• Tizedik rész

Egy kiálló szöggel a cipõben

Az Alsúa testvérek (Antonio és Rafael) a 40-es években játszottak a Real Madridban. Azokban az idõkben a játékosok olyan futballcipõket hordtak, amiknek a talpát három szöggel rögzítették. Pár órával a meccsek elõtt a szertáros, Pedro Llorente, vagy ahogy a klubnál hívták, „Peris” dolga volt a játékosok felszerelésének ellenõrzése, biztosítva, hogy mindenkinek meg legyen mindene a játékhoz.

Egyszer a Madrid az ország északi részébe utazott egy bajnokira, és Peris a meccs elõtt észrevette, hogy Rafael Alsúa egyik cipõjén kiáll egy szög a belsején, ami így kárt okozhatna a játékos talpán. Minden további gondolkodás nélkül egy kalapáccsal elferdítette a szög csúcsos végét. Az elsõ félidõ végeztével aztán nagyon meglepett, amikor a játékos kérdõre vonta õt.

Alsúa, amint belépett az öltözõbe elkiabálta magát: „Ki nyúlt hozzá a csukáimhoz?!” Pedro Llorente kissé megszeppenve mondta, hogy õ volt az, és elmagyarázta az okát. Alsúa mérgesen ezt válaszolta neki: „Ez legyen az utolsó alkalom, hogy a csukáimhoz nyúlsz! Tudd meg, hogy nekem úgy jó, ha kiáll kicsit egy szög, mert a lábamban érzett fájdalomtól jobban játszom, több erõvel és gyorsabban.” Késõbb maga Peris vallotta be, hogy Rafael Alsúa zoknijai a meccsek végeztével tele voltak vérfoltokkal…

Beckham kényszerbetegsége

Amikor az angol játékos a Real Madridba igazolt, az egyik legmeglepõbb fejlemény volt, amikor bevallotta egy újságnak a kényszerbetegségét. Beckham, a brit The Independent-nek adott interjúban vallotta be, hogy a rend és a szimmetria a mániái: „Egy olyan rendellenességtõl szenvedek, amely arra kényszerít, hogy mindent egy vonalban, vagy párban tartsak magam körül. Ezért például csak kettesével rakom a hûtõbe a Pepsi dobozaimat, és ha páratlanul marad, akkor az egyiket berakom egy másik fiókba. Ezenkívül, ha belépek egy szálloda szobájába, mielõtt lepihenhetnék, el kell tüntetnem minden papírt és könyvet, és berakni ezeket egy fiókba. Mindennek tökéletesnek kell lennie.”

Amit akkor nem vallott be, de az idõ során kitudódott a játékosról, hogy fehér öltönyöket visel azért, hogy passzoljon az otthoni bútorzatához; minden második héten 40 pár ugyanolyan alsógatyát vásárol (mosás helyett inkább kidobja a használtakat); és ragaszkodik hozzá, hogy mindig szín szerint legyenek rendezve az ingjei. Beckham másik megszállotsága a tetoválások, ami bizonyos szintû mazochizmusának köszönhetõ. Azt is elmondta, hogy próbált kigyógyulni az ilyenfajta kényszeres szokásairól, de ez eddig nem sikerült neki, így azok továbbra is megnehezítik az életét. Saját bevallása szerint ez frusztráló tud lenni, de mivel elfogadta a dolgot, már nem zavarja annyira.
 

Cassano kicsapongásai

A színfalak mögött korábbi részein foglalkoztunk olyan problémás játékosokkal, mint Drenthe vagy Faubert. Természetesen nem maradhat ki ebbõl a sorozatból Antonio Cassano sem:
Az olasz csatárt megérkezése pillanatától végigkísérték a botrányok. 2006 nyarán, a világbajnoki-cím után érkezett a csapathoz, de már akkor látszott, hogy fizikai állapota messze nem az ideális és túlsúlyos. Ezzel már az elsõ pillanattól negatív kritikákat szerzett, és sokan kételkedtek abban, hogy ennek a ravaszképû játékosnak van jövõje Madridban. Az idõ nekik adott igazat.

A debütáló meccsén szerzett Betis elleni gyõztes gólja csak egy fellángolásnak bizonyult, amely nem tartott sokáig. Cassano végül a klub hátsó kapuján távozott az idény végén, miközben az emberek még csak nem is sejtették, hogy a játékos legnagyobb botrányai még csak ezután kerülnek a nyilvánosságra. Ez pár hónappal késõbb történt, amikor a játékos maga vallott errõl a botrányszagú önéletrajzában: Mindent elmondok, amit Pierluigi Pardo, egy olasz újságíró írt meg a játékos elbeszélései alapján.

Cassano itt bevallotta, hogy többször is úgy lépett pályára, hogy nem sokkal elõtte feküdt le nõkkel, és ez egyáltalán nem ártott a játékának. A könyvben a játékos rengeteg szeretõt említ az életében, akiknek a számát a következõképp saccolta: „Úgy 600 és 700 közé teszem ezeket a nõket. És egyszer sem mondtam csõdöt." Külön említést érdemelnek a játékos azon vallomásai, amelyek a madridi idõszakára vonatkoznak. A „Talentino” szerint a spanyol fõvárosban a meccsek elõtti összetartások voltak a legmókásabbak: „Nagyon könnyû volt. A meccsek elõtt minden játékos egy emeleten volt elszállásolva, és annyi dolgom volt, hogy egy emelettel feljebb vagy lejjebb kibéreljek egy szobát egy nõnek, akit az éjszaka közepén meglátogathattam.” A játékosnak kidolgozott stratégiája is volt az ilyen esetekre: „Volt egy pincér barátom a hotelnél, akinek az volt a dolga, hogy szex után hozzon nekem 3-4 croissantot. A lépcsõnél találkoztunk: õ hozta a croissantokat, én az éppen aktuális lányt. Én felfaltam a péksüteményt, õ meg kikísérte a hölgyet. Szex és croissant, ezek voltak a tökéletes esték”.

Ugyanúgy botrányos, amit az edzõkkel való kapcsolatáról írt. Fabio Capellóval való viszonya volt az egyik legrosszabb (az olasz mester a Madridnál ki is rakta a keretbõl a játékost). Amikor mindketten Madridban voltak, így ír az egyik összetûzésükrõl: „Tarragonában a teljes második félidõre elküldött melegíteni Ronaldóval együtt, de végül nem állított be. Az öltözõben ezt kiabáltam neki: „Te egy szar alak vagy. Hamisabb vagy, mint a pénz a Monopolyban”.
Ennek a tükrében nem meglepõ, hogy Cassanónak végül nem volt jövõje Madridban. Azóta mintha Olaszországban újra magára talált volna…

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész
• Ötödik rész
• Hatodik rész
• Hetedik rész
• Nyolcadik rész
• Kilencedik rész
   

Bernabéu, a mintaelnök

A sorozat egyik részén már foglalkoztunk Bernabéu különös személyiségével, most pedig álljon itt egy másik sztori ahhoz, hogy megismerjük, milyen is volt a klub történetének legendás elnöke:

Számos anekdota szól arról, hogy a Real Madrid elnökeként, Santiago Bernabéu mennyire tiszteletben tartotta a klub vagyonát. Ez még az olyan hétköznapi dolgokban is megnyilvánult, mint például az újságolvasás. A klub irodáiban mindig biztosítottak újságokat az alkalmazottaknak, de amikor Bernabéu elemelt egyet, hogy azt alaposan átolvassa, mindig hagyott ott 5 pesetát, amennyibe az újság került. Aligha téved az, aki ezek után azt állítja, hogy az elnök sohasem vitt el egy vasat sem a klubtól. Politikus viszont nehezen válhatott volna belõle…

„Elegem van a fociból”

David Espinar, a brazil Ronaldo kommunikációs igazgatója hozta nyilvánosságra a következõ anekdotát: A „fénomeno” volt egyike az elsõknek, aki megtudta, hogy Zinedine Zidane visszavonul és szögre akasztja a cipõt. A vallomás egy berlini hotelben történt, ahol a két játékos egy közös szobán osztozott. 2006-ban jártunk, amikor még egy év volt hátra az akkor 34 éves francia játékos madridi szerzõdésébõl, de õ már eldöntötte, hogy a nyári világbajnokság után abbahagyja a játékot. Ronaldónak, így magyarázta meg az akkor még nagyon bizalmas információt: „Elegem van a fociból”.

Ezzel a karakán kijelentéssel adta tudtára a társának, hogy meghozta a döntését, amely mindig az egyik legnehezebb egy profi focista számára. Késõbb a Canal+ nevû francia csatornán jelentette be hivatalosan a dolgot, amelyen úgy magyarázta a döntését, hogy az utóbbi idõszakban többször szenvedett sérülést és nem tud már kiegyensúlyozottan teljesíteni. A többi innentõl már történelem: egy sok szempontból emlékezetes vb-n, egészen a döntõig juttatta a csapatát, ahol gólt is szerzett, de késõbb kiállítatta magát és a tizenegyes párbajban az olaszok nyerték meg tornát. Ennek ellenére is õt választották meg a vb legjobb játékosának, és a Real Madridnál pár év múlva, Florentino Pérez érkezésével már egy igazgatói állás várta.
 

Akibõl akár pingpongsztár is lehetett volna

Cristiano Ronaldónak van egy kevésbé ismert hobbija, ami a pingpong, hivatalos nevén asztalitenisz. A portugál játékos majdnem olyan ügyes ebben, mint a fociban, és volt egy olyan pillanat a fiatal Cristiano életében, amikor döntenie kellett a két sportág között, ugyanis profi szinten nem ûzhette a kettõt egyszerre. Egy nap a Sporting asztalitenisz-edzõje a következõt mondta a játékosnak: „Láttalak játszani, és úgy gondolom, hogy nagyon jó játékos válhatna belõled. Nem akarsz belépni a csapatba?” „Az edzõ nem gyõzött meg, mert addigra már eldöntöttem, hogy focista akarok lenni” – vallott errõl maga a játékos, a Momentos c. önéletrajzi könyvében.

Talán nem meglepõ, hogy soha nem bánta meg Cristiano, hogy nem asztaliteniszezõ lett belõle, habár a döntése egyben azt is jelentette, hogy egy reményteli tehetséggel lett szegényebb a sportág. A portugál sztár hobbiként egyébként azóta is ûzi ezt a sportot, és a madridi házán tart egy pingpongasztalt arra az esetre, hogyha ki mernék hívni. „Nagyképûség nélkül állíthatom, hogy elég jó vagyok ebben. Még azok is, akik azt hiszik, hogy jól tudnak játszani, és legyõzhetnek, utána csalódottan szembesülnek a tényekkel”.

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész
• Ötödik rész
• Hatodik rész
• Hetedik rész
• Nyolcadik rész

A Keselyû ötöse

1983. november 14-én az El País egyik cikkében egy Julio César Iglesias nevû újságíró keresztelte el az akkori Real Madrid ifjú tehetséges generációját a fenti névvel. Akárcsak a galaktikusok esetén, ez az elnevezés is bevonult a történelembe, habár minden valószínûség szerint ezt a szerzõ akkor még nem is sejtette. „Az a beszámoló az egyik legjobb spanyol generáció születésének a lenyomata volt” – írta jóval utána Santiago Segurola, aki ma Marca egyik legismertebb újságírója.

Az ötös fogat tagjai a következõk voltak: Butragueño – a csapat vezére, akirõl az elnevezés is született, ugyanis az õ beceneve a keselyû (el buitre) – Míchel, Martín Vázquez, Sanchís és Pardeza. Mindannyijukban az volt a közös, hogy a Castillából indultak, ahol megnyerték a spanyol másodosztály küzdelmeit (mivel egy fiókcsapat nem tud feljutni a felnõtt csapat mellé, ez a lehetõ legnagyobb siker). Akit a Castilla története részletesebben érdekel, az itt elolvashatja a háromrészes sorozatunkat a csapatról. Érdekes módon az a Pardeza került fel elõször a nagyokhoz, aki aztán a legkorábban távozott Madridból. A klub jelenlegi sportigazgatója egy évvel Butragueño, Sanchís és Martín Vázquez elõtt jutott be az elsõ vonalba. Õket követte egy idénnyel késõbb Míchel (a Sevilla jelenlegi vezetõedzõje), aki saját bevallása szerint majdnem a Málagához igazolt, de végül remekül kiegészítette a „Keselyû ötösét”, és segítette csapatát zsinórban öt bajnoki címhez (1986, 1987, 1988, 1989, 1990) és két UEFA-kupa gyõzelemhez (1985, 1986). A sikeres korszak a kezdeti mag tagjainak távozása után, a 90-es évek elején ért véget.

A „Macsók” ötöse

Kevésbé volt prózai a késõbbi generáció elnevezése, amelyet ezúttal nem egy újságíró, hanem maga Hugo Sánchez talált ki. A 80-as évek végén jártunk, amikor még Madridban játszottak Butragueñóék (tehát ez papíron még "A Keselyû ötösének” a korszaka volt), de a csapat nagy sztárja a mexikói gólvágó lett. A korábbi elnevezés mintájára a csatár kitalálta, hogy õk mostantól legyenek „A Macsók ötöse”. Mindenki úgy értelmezte a dolgot, mint egy férfias kinyilatkoztatás, arról a büszke és legyõzhetetlen csapatról, amely zsinórban ötször hódította el a bajnoki címet. A valóság azonban annyira távol volt ettõl, mint amennyire banális volt a név eredete.

Hugo késõbb elmagyarázta, hogy azért jutott eszébe ez a név, mert Spanyolországban folyamatosan ezt mondogatták neki: „Hogy vagy macsó?/ Mi a helyzet macsó?" (Cómo estás, macho?/ Qué pasa, macho?). Ez a kifejezés fõleg Spanyolországban elterjedt, és körülbelül úgy hangzik, mintha magyarul azt mondanánk: „Mi a helyzet öreg?”, annyi különbséggel, hogy a férfiasságukra büszke spanyolok szeretik macsónak hívni egymást. Hugo maga vallotta be egy késõbbi beszélgetésen: „Ezt nagyon mókásnak találtam, ezért döntöttem úgy, hogy ezzel a névvel kereszteljük magunkat”.
 

A legendás csatár, akinek más utat szántak

„A Macsók ötösének” tagja volt az a Carlos Alonso González is, akit Santillana néven valószínûleg sok olvasó ismer. A spanyol futballtörténelem egyik legjobb csatára a Real Madrid történetének harmadik legeredményesebb játékosa, aki 17 idényen keresztül szolgálta a klubbot. Mindez lehet, hogy nem vált volna valóra, ha nevelõire hallgat, akik egy egészen más jövõt képzeltek el neki:

Santillana a szülõfaluján kezdte tanulmányait a „Colegio de las Monjas Clarisas” nevû katolikus intézményben. A diákok nagyon vallásos nevelést kaptak, és „Carluco” vagy „Carlitos”, ahogy ott hívták, rendszeresen segédkezett a szertartásokon ministránsként. „Micsoda remek kisfiú vagy! Minden tekintetben nagyon jól viselkedsz” – mondták akkoriban neki az apácák.

Santillana így emlékszik vissza azokra az idõkre: „Nagyon élénken érdeklõdtek irántam. Egy nap azt mondták nekem, hogy nagy misszionárius válna belõlem. Már azt is kitalálták, hová kellene mennem: a Fülöp-szigetekre! Amikor felvetették nekem a misszió ötletét és az úti célt, nem haboztam válaszolni: Nõvérem, én nem hagyom ott a szenvedélyem, a focit azért, hogy misszionárius legyek”. Ma már ki lehet jelenteni, hogy jól döntött…

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész
• Ötödik rész
• Hatodik rész
• Hetedik rész
   

Real Madrid, a film

A Real Madrid mondhatja el magáról, hogy az elsõ olyan futballcsapat, amelyrõl hivatalos filmet készítettek. A sorozat elõzõ részében már volt arról szó, hogy mely játékosok vállaltak el filmszerepeket, többek között ebben a filmben is. Most kicsit annak járunk utána, hogyan is készült ez az alkotás:

A projektnek 6 millió eurós költségvetése volt, és a Huckleberry Films, a Pendelton nevû cég és a Real Madrid TV közösen gyártotta. A filmben keverednek valós események, fiktív történetekkel, amelyek öt szálon futnak, öt különbözõ helyszínen: Madrid, New York, Tokió, Caracas és egy szenegáli kisfalu, Ziguinchor. A különbözõ szálakat egy dolog köti össze, és ez a Real Madrid. A film rendezõje, Borja Manso, a filmmel egy kérdésre igyekezett válaszolni: Hogyan képes a Real Madrid oly sok szenvedélyt kiváltani a világ különbözõ helyein, kortól, nemtõl és társadalmi osztálytól függetlenül? A forgatás hét hónapig tartott, és valós Real Madrid meccseken is forgattak (többek között a 2005-ös madridi El Clásicón), ahol az akkori edzõ, a brazil Vanderlei Luxemburgo módszereibe is bepillantást nyerhetünk. A premierre 2005. augusztus 25-én került sor a Bernabéuban, és bár nem minden kritikus tetszését nyerte el, a Real Madrid szurkolóknak mégis különös jelentõséggel bír a film, amelynek trailerjét itt lehet megnézni.

Raúl lakomái

Nem sokan tudják, de Raúl egyik nagy hobbija a focin kívül, a vadászat. A Real Madrid legendás 7-ese szabadnapjain gyakran fogta a puskáját, és ment el valamely barátja vadászbirtokára, hogy ott hódoljon a szenvedélyének. Raúlnak sikerült elültetnie a vadászat iránti rajongásának magvait néhány csapattársában is, például a portugál Pepében, akivel néhányszor el is mentek egy közös barátjukhoz ellõni egy pár tárat.
Amennyire hagyományosnak számítottak Raúl vadászatai, ugyanúgy hagyománnyá váltak az elejtett vadakból készített lakomák, amelyekre rendszeresen meghívta a csapattársait. A játékosok között tudott dolog volt, hogy kéthavonta egyszer, egy hétfõi napra a madridi Txistu étterem egyik helyisége le van foglalva erre a célra. Számos Real Madrid játékos vett részt ezeken a lakomákon, és evett együtt a csapatkapitány legutóbbi vadászatából származó húsokból.
 

A klub kilenc mezszponzora

Az 1982-es évben egy nagy változás ment végbe a klub mezén, ugyanis az addigi patyolat tiszta fehér szerelésen megjelent az elsõ szponzor, a Zanussi. Ez az akkoriban szokatlan lépés, ahogy arra számítani lehetett, nem minden szurkoló tetszését nyerte el. A Real Madrid ilyen szempontból az elsõk között volt, de idõvel más klubok is felismerték, hogy ez egy kényelmes és jövedelmezõ módja annak, hogy extra-bevételre tegyen szert egy egysület. Az évek múlásával már alig lehetett találni olyan csapatot, amelynek ne lett volna valamilyen mezszponzora.

A Zanussi logója csupán az 1982/83-as idényben szerepelt a madridi szerelésen. A háztartási gépeket gyártó olasz cég eleinte nagy hírverést keltett, és a szokatlan látványa a mezen állandóan a szóbeszéd tárgyává tette Madridban. Akkoriban Alfredo di Stéfano volt a csapat edzõje, és fenn is maradt egy anekdota róla, ahogy a szintén legendás Juanitóra szólt rá, amiért nem fut eleget: „Mi a baj? Túl nehéz cipelni a mosógépet?”

A Zanussi után jött a Parmalat, a tejtermékeket gyártó, szintén olasz cég, amely 2 idényen keresztül hirdetett a csapat szerelésén. Ezután egy-egy idényen keresztül szponzorált a Reny Picot (spanyol tejtermékeket gyártó cég) és az Otaysa (azóta csõdbe ment spanyol autóforgalmazó cég). Ezek követõen jött a Teka (háztartási gépek), amely nyolc idényen keresztül támogatta a Real Madridot. A 2001/02-es idényre nem egy cég neve, hanem a Realmadrid.com felirat került a mezre, majd jött a Siemens, amelynek 2002 és 2007 között különbözõ változatai szerepeltek a felszerelésen: Siemens Mobile, BenQ Siemens és simán „Siemens”. Öt éve az osztrák sportfogadó cég, a Bwin szerezte meg az értékes hirdetési felületet, amely azonban a következõ idénytõl, átadja helyét a Fly Emirates-nek. Az emírségi légitársaság évi 23 millió eurót fizet majd a Real Madridnak a hirdetési jogért, és a német (Hamburg), francia (PSG), olasz (Milan) és angol (Arsenal) bajnokság után a spanyolban is lesz olyan csapat, amelynek õk a mezszponzorai.

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész
• Ötödik rész
• Hatodik rész