A színfalak mögött

 „Micsoda ünneplés volt! Narancslével koccintottunk…”

A Real Madrid ötödik BEK-gyõzelme történelmi alkalom volt a klub életében. Az Eintracht Frankfurt felett aratott 7-3-es gyõzelem a sorozat történek az egyik legemlékezetesebb pillanata, többek között Puskás Ferenc felülmúlhatatlan teljesítménye miatt, aki egyedül mondhatja el magáról, hogy egy döntõben 4 gólt szerzett.
A játékosok öröme is nagy volt a meccset követõen. Mindenki azt gondolta, hogy azon a bizonyos 1960. május 18-i napon óriási ünneplés kezdõdik majd a skót városban (a döntõt Glasgowban rendezték), de a bajnokokat óriási meglepetés érte a vacsora után.

Santiago Bernabéu vette át szót, és emlékeztette a játékosokat, ahogy valamennyi külföldi szereplés alkalmával: „Ne feledjétek, ti Spanyolország fõvárosának a hírét viszitek a kontinensen, nem akarok botrányokat. Egy nagy dolgot vittetek véghez, ne rontsátok el azt.”

José Emilio Santamaría, az akkori csapat legendás uruguayi hátvédje így emlékezett vissza évekkel késõbb az esetre: „Az utasítás ki lett adva, és senki nem ellenkezett. Vacsora után mindenki a szálloda halljában maradt. Micsoda ünneplés volt! Bernabéuval együtt sütiket ettünk és narancslével koccintottunk…”

Filmbéli játékosok

A Real Madrid sztárjait nem egy alkalommal kérték fel bizonyos filmszerepek eljátszására és cameo-megjelenésekre a különbözõ rendezõk. Az elsõ madridi játékos, aki valamilyen filmszerepet játszott el, a híres Ricardo Zamora volt, aki az 1943-as „Bajnokok” (Campeones) c. filmben szerepelt Quincoces-szel és Gorotizával együtt (két másik egykori Real Madrid játékos). A legendás kapus szerepelt még a „Tizenegy pár csuka” (Once pares de botas) c. filmben is, ahol ezúttal Samitierrel és Alfredo di Stéfanóval együtt játszott. Utóbbi játékos maga is rákapott a mozis szerepekre, és késõbb több olyan futball-témájú alkotásban is szerepelt, mint „A Szõke Nyíl” (La Saeta Rubia) vagy „A vasárnapi csata” (La batalla del domingo).

Manapság a Real Madrid játékosai közül néhányan folytatják ezt a hagyományt. Értelemszerûen többen is szerepet kaptak a klub hivatalos filmjében, a „Real Madrid, a film”-ben (Real, la película). Zidane, Raúl és Beckham, illetve kisebb szerepben többek között Helguera és Casillas is szerepelt. Utóbbi két játékos Gutival együtt már elõtte is kipróbálták magukat az itthon is nagyon népszerû Torrente 3 c. filmben. Ikernek hosszabb szerep is jutott a „Játékon kívül” (En fuera de juego) c. filmben, ahol Martín Palermo is megjelent. A negyedik Torrente részben is szerepelt több Real Madrid játékos, ezúttal Higuaín, Sergio Ramos, Raúl Albiol és Álvaro Arbeloa. Egy korábbi csillag, Luis Figo is feltûnik cameo-szerepben a portugál "Second life" c. filmben, ahol egy rendezõt alakít. Külön említést érdemel a brazil Ronaldo, aki azon kívül, hogy szerepelt a „The Brazilian” c. moziban, megrajzolták a Simpson család egyik epizódjában. Kevés játékos mondhatja el ugyanazt magáról, Cristianót is „csak” egy reklám-snitt erejéig tették be.

Túl a szavakon

Sokszor a Real Madrid edzései sem mentesek a konfliktusoktól és egyéb súrlódásoktól a játékosok között. Kialakultak kisebb verekedések is, bár hozzá kell tenni, hogy ezek sohasem nõttek ennél nagyobbra. A következõkben három olyan fejezetet osztunk meg a Real Madrid közelmúltjából, amikor majdnem tettlegességig fajultak az indulatok:

1999 márciusában a Madrid a Dinamo Kijevet fogadta a Bernabéuban és egy szabadrúgásnál Fernando Hierro és Clarence Seedorf között alakult ki nagyobb vita. A holland játékos nem vette figyelembe a málagai védõ kérését, és õ maga végezte el a pontrúgást. Hierro nagyon zokon vette az engedetlenséget, és keményen odaszólt Seedorfnak. Az esetnek nem itt lett vége. A meccs végén a holland odament a védõhöz, és kemény hangnemben válaszolt: „Te engem nem hordasz le!”. A játékosok között ekkor szakadt el valami, és egymásnak estek, de szerencsére rögtön ott termett Raúl és a társai, hogy ezt megállítsák.

Egy másik hírhedt verekedés Tokióban zajlott le, egy nappal azelõtt, hogy a csapat lejátszotta volna az 1999-es Interkontinentális-kupa döntõjét. Az eset egyik alanya ismét Seedorf volt, aki az edzésen Iván Campóval kapott össze egy kemény belépõ után. Az edzés sajtó nyilvánossága elõtt zajlott, így sokan szemtanúi voltak annak, ahogy Jarninak, a Real Madrid akkori horvát hátvédjének kellett szétválasztania õket. Iván Campónak már magasan, ütésre készen állt az ökle…

A legújabb esett már a Mourinho éra alatt játszódott le, a Sevilla elleni Király-kupa-elõdöntõ meccs elõtti edzésen. Gago lépett be keményen Pedro Leónnak, aki ugyanilyen kemény szavakkal teremtette le az argentint. Pár perccel késõbb a spanyol játékos adta vissza a „kedvességet” Gagónak egy odarúgással, ami után már meg is volt az összekapás. Az edzés végeztével, már az öltözõben újra összeszólalkoztak a játékosok, és a csapattársaknak kellett közbeavatkozniuk. Az esetet Mourinho úgy torolta meg, hogy mindkét játékost kihagyta a Sevilla elleni meccs keretébõl.

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész
• Ötödik rész

Megnéztek két filmet a moziban, aztán játszottak

A futball rohamos változását fõleg akkor lehet tetten éri, ha megnézzük, hogy ezelõtt pár évtizeddel, hogyan is néztek ki a dolgok. Az ABC nevû újság 1975. november 4-i cikkének köszönhetõen most lehetõségünk van kicsit betekinteni abba a világba, amely nem sokban hasonlít a maihoz. A lap egy beszámolót közölt arról, hogyan készülnek a játékosok egy meccs elõtt:
„Tegnap, hétfõn az edzõközpontban tartott edzés után, a játékosok hazamehettek, hogy aztán délután fél 7-kor találkozzanak a Santiago Bernabéunál, ahonnét elmentek megnézni egy filmet a moziban. A film után mindenki a Monte Real hotelbe ment, hogy megvacsorázzon, és ott aludjon. Ma újra visszatérnek az edzõközpontba, hogy egy utolsó edzést végezzenek, majd visszamennek a hotelba. Ebéd után egy újabb filmet néznek meg, majd rögtön visszatérnek a Monte Realba. Végül holnap teljes pihenés van elõírva a hotelben, amíg a stadionba nem kell indulni”.

Egészen más idõket éltek akkor, ma már hazai meccseknél csak a meccs elõtt pár órával találkoznak a játékosok…

Johnsontól Adebayorig, az ezresek listája

Ha igaz az, hogy a fociban a gól lényeg, akkor a Real Madrid szurkolóinak egy nagyon lényegretörõ csapattal van dolguk. A madridiak, a klub 110 éves történelme során több mint 5 000 találatot ünnepelhettek hazaiakként, ami egy nagyon kevesek által elérhetõ magasság. Ezekhez a találatokhoz hozzájönnek még azok is, amelyeket a klub idegenben szerzett.
Természetesen egy Real szurkoló sem láthatta az összes találatot, de íme egy rövid összefoglalója a fontos mérföldköveknek:

Az elsõ találatot Johson szerezte 1902. május 13-án az akkori Hipódromo pályán. Ez egy szépítõ gól volt a Barcelona ellen, az akkori Spanyol-kupa elõdöntõjén. 42 évet kellett várni arra, hogy megszülessen az 1000. találat: A gólt Nazario Belmar szerezte az öreg Chamartín stadionban, 1946. január 13-án a Castellón csapata ellen (4-0). A 2000. gólt a mitikus Gento szerezte, már a Bernabéu stadionban, és kerekké tette ezzel a Boldklubben elleni gólzáport (9-0, 1961. október 25.). Egy másik legendás játékos, Juanito szerezte a 3000-iket, 1980. március 11-én a Logroñes ellen. A málagai játékos egy 2-0-s meccsen állította be a végeredményt. A 4000-et 1995. június 3-án sikerült elérni a Deportivo ellen (2-1), ekkor José Amavisca volt a gólszerzõ.

A várva várt 5000. találatot különös módon egy újonnan érkezett játékos szerezte, mégpedig az az Adebayor, akinek ez volt egyben az elsõ találata a klubban. Az eset 2011. február 2-án történt, amikor is egy 2-0-al a csapat bebiztosította a Sevilla ellen a Király-kupa döntõbe jutást, amelyet aztán egy emlékezetes meccsen, a Barcelona ellen meg is nyert. A találat itt nézhetõ meg.
 

Cruyff majdnem leigazolása

A Real Madrid definíciója szerint mindig a mindenkori a legjobb játékosokat próbálja leigazolni, így amikor a 70-es években Hendrik Johannes Cruijff-nak, közismertebb nevén Johan Cruyff-nak hívták a világ legjobb játékosát, a Madrid, illetve Barcelona is szemet vetett rá. 1973 nyarán jártunk, amikorra az Ajax aranylabdás játékosa már eldöntötte, hogy elhagyja a klubját, csak a célállomás volt kérdéses. Akkoriban a Phillips cégnek nagy befolyása volt az Ajax Amszterdamban, és egyben nagy pénzeket költöttek arra, hogy a Bernabéu stadionban hirdessenek. A holland cég vezetõi úgy látták, hogy stratégiailag elõnyös lenne számukra, ha Cruyff végül a habfehéreknél kötne ki, ezért befolyásukat kihasználva, óvatosan a Madrid felé terelték a játékost.

Nagyon komoly tárgyalások folytak Santiago Bernabéuval, ezek azonban visszafordíthatatlanul zátonyba futottak, amikor az elnök megtudta Cruyff fizetési igényeit. A holland legenda mindig is tagadta ezt a verziót, és arra hivatkozott, hogy neki az álma mindig is az volt, hogy a Barcelonában játsszon, de a madridiak szerint csak azért nem került végül a fõvárosiakhoz, mert a keret legnagyobb fizetését követelte magának. „Ez elfogadhatatlan, itt nem fog semmilyen újonnan érkezett többet keresni, mint a többiek. Ha magasabb bért akar, akkor azt a pályán kell megkeresnie”. Cruyff így végül a Barcelona ajánlatát fogadta el, amely több mint 10 000 dollárt fizetett neki havonta. A holland játékos végül csak egyszer nyerte el a bajnoki címet, és 15 évvel késõbb, edzõként lett inkább egy sikeres korszak meghatározó alakja a katalánoknak.

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész
• Harmadik rész
• Negyedik rész

A Figo és Zidane nevû sólymok

A galambok a Santiago Bernabéu stadion egyik legnagyobb ellenségei. A jelenlétük nemcsak, hogy piszkítja a stadiont és végül kárt tesz az épület szerkezetében, hanem a gyepszõnyegnek is árt, fõleg abban az idõszakban, amikor fûmagokat szórnak rá. A klub, hogy elejét vegye ennek a problémának, úgy döntött, hogy egy csapat ragadozó madarat „igazol le”, amelyekkel elijesztik a hívatlan vendégeket. Összesen 12 sólymot vittek a Bernabéuba, amelyek közül különösen kettõ emelkedett ki: Figo és Zidane.

A solymász, Guillermo Santalla a következõképpen magyarázta az állatok neveinek eredetét: „Az egyiket Zidane-nak hívom, mert nagyon elegánsan vált irányt, a mozgása pontos és tiszteletet parancsoló, illetve nem fél megütközni senkivel és semmivel. Figo azért kapta a nevét, mert a repülési pályája olyan szép íveket ír le, mint a portugál lövései”. A galambok – amelyeknek a Bernabéu minden meccs után egy igazi éléskamra volt a lelátón hagyott ételmaradékok miatt – kénytelenek voltak máshova költözni galaktikus ellenségeik elõl.

A hírnév kevésbé szép oldala

Az a hírnév, ami körülveszi a játékosokat sokszor tud nagyon fárasztó lenni, hiszen alig tehetnek meg pár lépést az utcán, vagy mehetnek el vacsorázni egy étterembe, anélkül, hogy szurkolók egy csoportja meg ne állítaná õket egy autogram vagy közös fotó kedvéért. A Real Madrid játékosai megtanultak ezzel együtt élni, és törekednek arra, hogy ez minél kevésbé zavarja meg a napi teendõiket. Így van ezzel Casillas is, aki azonban a hírnév ellenére is megmaradt szerény embernek, és a keretbõl valószínûleg õ az, aki a legtöbb idõt tölti autogram-osztással.

Egy bizonyos farsangi estén, Iker a barátaival együtt vacsorázott a város egyik centrikus éttermében. Az utcán nagyszerû volt a hangulat, és a kapusnak hirtelen kedve támadt részese lenni ennek az élménynek. Szeretett volna normális emberként végigvonulni az utcán, és a többiekkel ünnepelni, ugyanakkor tudta, hogy híre miatt gyakorlatilag egy lépést sem tehetne meg anélkül, hogy leállítanák a rajongók. Így történt tehát, hogy a kapus kért egy kartondobozt a konyhából, fúrt bele három lyukat, hogy látni és lélegezni tudjon, majd a fejére húzta, és így ment ki a tömeghez. Hatásos megoldásnak bizonyult, hiszen így a többiekkel együtt ünnepelhetett az utcán, anélkül, hogy bárki felismerte volna…

„Nicolas Cage” a Bernabéu díszpáholyában

A Real Madrid újkori történetének egyik legderûsebb anekdotája minden bizonnyal a Santiago Bernabéu stadion díszpáholyában zajlott le 2008 márciusában, egy Real Madrid-Roma BL-nyolcaddöntõ visszavágóján. A híres olasz komikus, Paolo Calabresi, aki egy fizetõs olasz csatornán vezet egy mûsort, úgy döntött, hogy Nicolas Cage-nek adja ki magát, és megpróbál ezzel az új identitással bejutni a Bernabéu díszpáholyába. A történet úgy indult, hogy az Oscar-díjas színész feltételezett titkára kapcsolatba lépett a klub titkárságával, és elmagyarázta, hogy Cage Madridban fog tölteni egy pár napot új filmje népszerûsítésével, és mivel az ott tartózkodása egybeesik a BL-visszavágóval szeretné megtekinteni a helyszínen a meccset. A klub nagyon szívesen fogadta a kérést, a meccs napján pedig kocsit küldtek érte (ugyanazzal a sofõrrel, aki Beckhamet szállította), és természetesen biztosítottak neki egy helyet a díszpáholyban. A mérkõzés szünetében, az akkori elnök, Ramón Calderón személyesen találkozott vele, és átadott neki egy Nicolas Cage nevével fémjelzett Real Madrid mezt. Arra is megkérte, hogy egy másik példányt írjon alá a Real Madrid múzeuma számára és átadott neki egy tiszteletbeli klubtag-kártyát. A hamis Nicolas Cage végül a klub több vezetõjével a díszpáholy pár vendégével is közös fotót csinált. Az esetrõl videó is készült.

A meccs végeztével a Real Madrid kiesett a BL-bõl, az olasz komikus pedig azzal folytatta tréfáját, hogy lelátogatott az öltözõkbe. Persze ezt is megengedték neki. Ott aztán Robinhót is sikerült átvernie, aki odaadta neki az aláírt mezét, és egy közös fotót is csinált vele. Az öltözõfolyosón összefutott Tottival is, aki már ismerte a TV-bõl Calabresit, és mert egyszer ugyanezt a tréfát eljátszotta egy Milan-Roma meccsen is. Meg is kérdezte tõle: „Hát újra itt?”. A színész csak kacsintott egyet, amivel jelezte, hogy szeretne még inkognitóban maradni. A hír aztán gyorsan elterjedt a római öltözõben – amely akkor már javában ünnepelte a továbbjutást – és futótûzként tovább a stadionban. Amikor leleplezõdött a dolog, Ramón Calderón még azzal próbált mentegetõzni, hogy õ tudott mindenrõl az elejétõl kezdve, de az igazság az, hogy alaposan átverték mindnyájukat. Maga Calabresi nyilatkozta a következõ napon, nagy sikerét élvezve: „Mindenki nagyon kedves volt velem. Életemben nem kaptam annyi ajándékot egy díszpáholyban.”

Helguera repülési fóbiája

Félni a repüléstõl nem éppen egy praktikus dolog, ha az ember egy elitfocista, hiszen minden héten repülõtértõl repülõtérre vándorolnak a játékosok. A madridiak egykori meghatározó védõje, Iván Helguera repülési fóbiától szenvedett, és nagyon rossz pillanatokat élt meg, amikor idegenbe kellett utazni. A kantábriai játékos, hogy a pánikreakcióit csökkentse, gyakran a pilótakabinban utazott, ami valamennyire enyhítette ezeket a tüneteket.

Valószínûleg Helguera legrosszabb emléke 2001 októberére datálódik, amikor a csapat Moszkvából indult vissza Madridba, a Lokomotiv elleni BL-meccset követõen. Pár perccel a felszállás után egy kacsa repült bele a bal oldali hajtómûbe, ami ettõl kigyulladt, és a repülõnek sürgõsen vissza kellett fordulnia a moszkvai repülõtérre. A helyzet igen forró volt pár percig, a csapatból pedig Munitis és persze Helguera élte meg a legrosszabbul ezeket a pillanatokat. Szerencsére minden csak egy ijedtség maradt.

Aki elnevezte a galaktikusokat

Florentino Pérez, az elsõ elnöki periódusában elõszeretettel igazolt nagy sztárokat, ami a futball világ ámulatát, elismerését és valamennyi irigységét is kiváltotta. Egy idõ után el is nevezték a csapatot galaktikusnak, amely jól írta le a sok sztárral és aranylabdással teli keretet. Szokás beszélni egyenesen a galaktikus-éráról, ahogy ezt mi is megtettük a történelmi sorozatunkban. Az elnevezés nem minden játékosnak nyerte el a tetszését, fõleg miután ezt a médiában oly túlzott mértékben használták a csapat jellemzésére.

A galaktikus jelzõ népszerûségét valószínûleg a Marca egyik címlapja indította el, ahol „Egy másik galaxisból jövõ foci”-ról írtak (Fútbol de otra galaxia). A végleges formát végül a Valencia akkori elnöke, Jaime Ortí mondta ki (valószínûleg erre a címlapra reflektálva), aki egy nappal a Real Madrid – Valencia rangadó elõtt panaszkodott arra, hogy a média mennyire tele van a madridiakkal: „Azt mondják, hogy õk galaktikusok, vagy valami ilyesmi”. Jaime Ortí a tudtán kívül épp korszakot meghatározó kifejezést alkotott meg…

A klub legrosszabb igazolása

Az olvasók közül bizonyára sokan emlékeznek arra a Julien Faubertre, aki a 2008-2009-es idény téli átigazolási piacán érkezett Madridba. A francia jobbszélsõ egy villámügylet által került a spanyol fõvárosba kölcsönbe a West Ham Unitedtõl, körülbelül 1,5 millió euróért cserébe. A leigazolása sokakat meglepett, ugyanis addig vajmi keveset hallottak az emberek a játékosról, és arról, milyen kvalitásokkal rendelkezik. A kételkedõ hangok hamar felerõsödtek, és nemsokára valóban kiderült, hogy Faubertnek alig van meg a játéktudása ahhoz, hogy a Real Madridban játsszon. Ott töltött fél éve alatt összesen két meccsen állította be csereként Juande Ramos, akinek legtöbb esetben még a keretébe sem fért be.

Az is kiderült, hogy nemcsak a játéktudásával van gond, hanem a hozzáállásával is. A Villarreal elleni idegenbeli bajnokin leülhetett a kispadra, de a kamerák megörökítették, ahogy enyhén szólva nem veszi túl komolyan a dolgot, és a meccs sem érdekli nagyon: videó. Egy másik nap egyszerûen elfelejtett edzésre menni, mert azt hitte szabadnapos. A klub megbüntette érte, a szurkolók pedig megértették, hogy itt a Real Madrid történetének egyik legrövidebb pályafutásának lehetnek szemtanúi. 1,5 millió euróba került az az 54 perc, amit a pályán töltött, az idény végeztével pedig nem meglepõ módon, a klub nem élt a három éves szerzõdési opcióval.

A sorozat elõzõ részei:

• Elsõ rész
• Második rész