A Real Madrid úgy indult neki az újabb spanyol házidöntőnek, hogy immáron Cristiano Ronaldo nélkül kell helytállni az európai hadszíntéren. Hogy a portugál klasszist mennyire tudja pótolni egy másik játékos vagy a játékrendszer, azt csak egy idő után tudjuk megválaszolni, mindenesetre tegnap este kaptunk egy kis ízelítőt ebből.
Luka Modrićcsal a padon, viszont rajta kívül a legerősebb kezdővel küldte csatába csapatát Julen Lopetegui. A Madrid így leginkább egy 4-2-3-1-ben futott ki a pályára, ahol Kroos és Casemiro adta a stabilitást a középpályán, előttük az Asensio–Isco–Bale hármas rohamozott Benzemával az élen, a csatár mögötti trió elég gyakori helyváltoztatásával.
A WhoScored így értékelt.
Ami teljesen nyilvánvalóvá vált a meccs elején, az az, hogy az Atleti hatalmas elánnal veti magát küzdelembe, rendkívül intenzív és magas presszinget alkalmazva a Real térfelén. Habár a Realban Kroos, Marcelo vagy Isco is képes ezeket a letámadó vonalakat átjátszani és kijönni a szorításból, a tegnapi napon korántsem voltak ilyen hatékonyak, pláne nem hibátlanok. Simeone csapata tökéletesen végrehajtotta a mester akaratát, ugyanis Ramosék nem egyszer zavarba jöttek a labdával, leginkább a megfelelő passzopciók hiánya miatt. Ezt az intenzív, egész pályás letámadást azonban nem lehet erővel bírni a teljes játékidő alatt. Ezt az Atlético is pontosan tudta, így a meccs egy pontján mélyen a saját térfelükre húzódva felálltak védekezni, átadva ezzel a támadás lehetőségét a Real Madridnak. Ebben a helyzetben Isco és Marcelo voltak azok, akik leginkább fel tudták törni a Simeone csapatának védelmi vonalait, Kroos folyamatosan kereste a passzlehetőségeket előrefele, Gareth Bale pedig gyorsaságát és technikai képzettségét alkalmazva tudott a matracosok védői mögé kerülni.
Hét Atlético-játékos támad le magasan a Real térfelén, Isco csak vissszafele tudja játszani a labdát.
Passz, passz – és passz…
Lopetegui taktikájának kiemelkedő eleme a labdabirtoklásra épülő játék, a spanyol stílus meghonosítása a cél. A Real 832 átadást vitt véghez, több mint 200-zal többet, mint az Atlético, emellett 59 százalékban a volt náluk a játékszer. Ebből az első félidőben tudott hatékonyabban kijönni a Real, a második játékrészben már csupán meddő labdaadogatás volt a játék, végső elkeseredésben több beadással mindkét szélről. Nyilván korántsem kell temetni a dolgot, van bőven potenciál ebben a játékstílusban, kérdés, mennyire érzi majd a csapat ezt magáénak.
Egyensúly
Habár Casemirónak is több eladott labdája volt, lecseréléséig Lopetegui csapata kontrollálta a meccset. A brazil hiánya érezhető volt, főleg a hosszabbításban. Továbbra is ő az, aki megteremti az egyensúlyt a középpályán, képes védekezésből támadásba lendíteni a csapatot, amellett, hogy nagyon fontos labdákat szerez – bár néha el is szórja azokat. Mindenesetre egyértelmű, hogy senki nem képes pótolni őt a jelenlegi keretből egy esetleges sérülés esetén, Kovačić távozásával Lopetegui nem tud olyan védekezésben is jól teljesítő játékost beküldeni, aki megoldja a brazil feladatait is.
Costa-hatás
Diego Costa érkezésével az Atleti egyértelműen erősödött. Ugyanakkor most az volt a helyzet, hogy a Real Madrid védelme egész este sztárt próbált csinálni belőle. Legyen bármennyire is visszataszító játékos, el kell ismerni, hogy az az agilis játékstílus, amit ő képvisel, elképesztően eredményes. Ramos és Varane sem tudott mit kezdeni vele, kiváltképp az első gólnál, amibe jócskán benne volt Keylor Navas is. A védelmi hibák, amikből gólt szerzett az ellenfél, mind elkerülhetők lettek volna. Nyilván ez még a világbajnokság utáni fáradtság, az új rendszer megszokása miatt is lehet, mindenesetre a védelem összes tagjának össze kell szednie magát a későbbiekre.
Cserék
Luka Modrić becserélése azt jelentette, hogy a csapat átáll a megszokott 4-3-3-ra, Asensio távozásával Isco lett a balszélső. A második félidőben a kreativitás teljes hiánya látszott, támadásban keveset mutatott a csapat. Ahol Simeone csapata felhúzta a falat (jó 30-40 méterre a saját kapujától), ott megállt a tudomány, nehezen jutott tovább a Real Madrid. Casemiro sérülés miatti pályaelhagyása után a tavaly folyamatosan mellőzött, de idén már valószínűleg több szerephez jutó Ceballos érkezett, aki nem feltétlen tudta felpörgetni az előrejátékot, így viszont a középpályás védekezésnek is kvázi vége lett, megnyitva az utat a Koke–Saúl páros előtt, de a meccs utolsó szakaszában főként befelé húzódó Lemar is feltűnően sokat fickándozott a védelem előtt, teljesen háborítatlanul. A szélsőjátékot később Lopetegui Lucas becserélésével kívánti élénkíteni, ezzel kicsit beljebb tolva Bale-t, inkább a csatár mögötti pozícióba, mindez viszont kevésbé volt már hatékony. Csakúgy, mint az utána következő Toni Kroos – Borja Mayoral csere, ami egyértelműen kényszer- és vészmegoldás volt, és újonnan rávilágított arra, hogy a Real Madrid naiv, csatárt véletlenül sem igazoló átigazolási politikája nem sok jóra vezet.
Hibafaktor
Ami(k) igazából eldöntötték a meccset. Beszélhetünk Navas, Varane vagy Marcelo hibájáról, de ez úgy volt össznépileg rossz teljesítmény a védelemtől, ahogy van. Rendbe kell tenni a fejeket, mert a Real védelme Európában egyedülálló módon van együtt évek óta szinte ugyanabban az összeállításban, az összeszokottság hiánya nem lehet kifogás. Nagy kérdés a kapusposzt, Courtois-t nem hinném, hogy a padra igazolta a vezetőség, Navas pedig tett érte, hogy a sajtó rögtön kispadra ültesse egy rossz meccs után. A gólszerzéssel nem volt probléma, habár a második félidei gyenge támadó teljesítmény bőven vet fel még kérdéseket. Nyilván nem kell temetni a csapatot, egy tétmeccs után hatalmas butaság lenne. Az viszont teljesen nyilvánvaló, és ez egyértelmű volt a mérkőzés előtt is: szükség van igazolásokra. Kell egy valódi csatáralternatíva, kell valaki, aki biztosítja a keret mélységét a középpályán, ugyanis a jelenlegi kispad nem biztosít feltétlenül minőségi helyetteseket bizonyos posztokra. Kíváncsian várom az elkövetkezendő két hetet, bár attól tartok, sok érdemi történés nem lesz már az átigazolási piacon.
